NGR zenekar fellépés

Év eleji helyzetjelentés – 2023

Kedves Barátunk!

Rég jelentkeztünk, ezért itt az ideje egy kis helyzetjelentésnek.
Az őszi hónapokra visszatekintve októbert Horvátországban nyitottuk, méghozzá egy Fesztivál keretein belül zenéltünk a késő délutáni idősávban, ahol kedvesen és szívélyesen fogadtak Bennünket.  Egy bajai lagzi is volt az októberi programjaink között ahol a táncos, lelkes vendégsereg és a hajnalban a vőlegénynek szánt rockzenei repertoár is feldobta az egyébként is jó hangulatunkat. Ezt követően novemberben Mohácson zártuk a lakodalmas szezont, ismételten kivételes buli kerekedett, a jókedvű emberek, a hazai pálya, a résztvevők  zenei ízlésének ismerete miatt igazán könnyű dolgunk akadt. Az elsőrangú pálinka íze az örömapának köszönhetően máig elkísér minket, sőt utólag is megajándékozta a zenekar tagjait egy-egy üveggel a nemes alkalomra készült nedűből. Ezúton is köszönjük a megtiszteltetést!
Az év vége tartogatott számunkra több születésnapi party-t, sportbált és még újabb pálinkával is megörvendeztették a zenekart a megrendelőink. Ezek az alkalmak megmutatták, hogy a bulizni vágyakozás nem csak tizenéves korban lehet az ember sajátja, elismeréssel néztük a fáradhatatlan táncosokat az éjszaka folyamán és a jókedvük Ránk is hamar hatással lett. Majd az esztendő utolsó hete két jelentős táncos rendezvényt ígért, de már büszkén számolhatunk be arról, hogy a karácsonyi és szilveszteri bálok feltették a koronát az éves munkánkra. Mindkettő estén fáradtan de elégedett mosollyal tettük le a „lantot”.

A hagyományaink szerint most is tartottunk egy zenekari „évzárót”, amikor egy vacsora és némi folyadék mellett beszéljük át a múltat, jövőt és persze a sírva-nevetős sztorikat melyeket az elmúlt évtizedekben átéltünk. Emellett koccintottunk arra is, hogy az új évünk legalább olyan sikeres legyen, mint az elmúlt esztendő, amely elsősorban Nektek köszönhetően volt dinamikus és eredményes.
Lendületünk továbbra is töretlen, az új év elején mind a zenekari felszerelést mind az egyéni hangszereinket fejlesztettük, bővítettük és bízunk benne, hogy továbbra is minél magasabb minőségben és a lehető legjobb tudásunk szerint tudjuk kiszolgálni az igényeiteket.
Találkozzunk mihamarabb, hisz már jól tudjátok, hogy NGR a jó hangulatért…

Élőzene, minden mennyiségben!


Baráti üdvözlettel:
NGR-s fiúk:
Attila, Norbi, Gazsi és Tibi