Rólunk
Azért muzsikálunk, hogy a rohanó hétköznapok valóságából időnként kiszakadni vágyó emberek pár órára jól érezzék magukat, táncoljanak egy jót barátaikkal, kollégáikkal, családtagjaikkal, a fiúval vagy a lánnyal, aki számukra kedves. Töltsenek el önfeledten egy estét vagy éjszakát és örömmel, jó szívvel gondoljanak vissza a felszabadult pillanatokra – és talán nem felejtik el, hogy e pillanatoknak mi, az NGR Music Group is részesei voltunk. Ezért zenélünk.
Akik az NGR-nek „ízt” adnak

Püspöki Attila
Gitár & Ének14 éves kora óta foglalkozik a zenével komolyabban. Elég színes zenei ízlése van, szereti a Rock-ot, Jazz-t és a népzenét.
Eddigi zenekarai:
Bianco, Kex, Air Room.
Hobbi zenekarai:
NGR RT.

Vajda Zoltán
Basszusgitár & ÉnekA csapat legjobb basszusgitárosa, mellette énekes és írja a zenekarnak a saját szövegeket, dallamokat nagy sikerrel. Elmondható róla, hogy a társulat mókamestere. 16 éves kora óta foglalkozik a basszusgitározással. Zenei stílusai: Rock, Jazz, Jazzrock.
Eddigi zenekarai: Boys, Golf, Quattro, Road.
Hobbi zenekarai: NGR RT

Neher Norbert
DOBOKA zenekar dobosa, aki lelkesen énekel a háttérben vokálosként.
10 éves kora óta üti a dobon a bőröket.
Kedvenc műfaja a Rock és a Jazz.
Eddigi zenekarai: Bianco.
Hobbi zenekarai:
NGR RT
Constant Flow

Légrádi Tibor
SZINTETIZÁTOR & ÉNEKA zenekar szintetizátorosa ill. énekese. Az együttes vezetője.
11 éves korában kezdett el zongorázni, melyet felcserél a szintetizátorra. 17 évesen ismerkedett a Tubával is, mely hangszeren 2 évig játszott a lánycsóki Ifjúsági Fúvószenekarban. Zenei stílusai: Pop, Dance, Old’s, Light Rock.
Eddigi zenekarai: Bianco
1998-ban indultunk
A kezdetek
Régtől ismerjük egymást, s a kezdeti, akkor még alkalmi zenélgetések után született meg az ötlet: mostantól önálló formációként folytassuk. De el kell mondanunk azt is: döntően éppen a közönségtől kapott pozitív visszajelzések és az első sikerek indítottak el minket a zenekarrá szerveződés útján. Két év után egy tagcsere következett be az életünkben, azóta megszakítás nélkül ebben a felállásban muzsikálunk. Több mint tizenöt éve, hogy folyamatosan koncertezünk: mostanság szinte alig akad hétvége, hogy ne hívnának minket valahová. Külön szerencsénknek tartjuk és mindannyiunk számára nagy jelentőséggel bír, hogy a közös zenélésen, fellépéseken túl a hétköznapokon is baráti kapcsolat köt össze bennünket. Bár az együttest bizonyos szempontból össze is kell fogni – e feladattal Légrádi Tibort bíztuk meg – a csapaton belül demokrácia van, mindenki mindenről elmondhatja a véleményét, közölheti zenei vagy egyéb ötleteit, meglátásait.
Élőzene
Ha műfajilag próbáljuk meghatározni magunkat, azt mondhatjuk: pop- és rockzenét, keringőt és polkát egyaránt játszunk, de hangsúlyozottan nem szalonzene és nem hallgató, amivel színpadra lépünk. Az 1960-as, ’70-es, ’80-as és ’90-es évek dalai egyaránt megtalálhatók a repertoárunkban, szám szerint több száz. Maximálisan közönségorientáltak vagyunk: a fellépéseinken bárki odajöhet hozzánk, hogy játsszuk el a számára kedves dalt. Ha ismerjük az adott szerzeményt, természetesen teljesítjük a kívánságot. Soknemzetiségű város lakói vagyunk, természetes hát, hogy sváb és sokac zenét is megszólaltatunk. Annyi dalt azonban egyik népcsoport kultúrájából sem ismerünk, hogy egy önálló sokac- vagy sváb-bált végig tudjunk muzsikálni.
Élőzene
Abszolút élő produkció a miénk: semmilyen elektronikai eszközzel – CD-vel, samplerrel vagy midifile-lal – nem segítünk rá a hangzásra. Saját felszerelésünk van: a kor színvonalán álló hangszerekkel, erősítőkkel, kiegészítőkkel és fénytechnikával rendelkezünk.
Bulik
Az együttesen belül, sok ismerős és ismeretlen zenészkollégáinkkal együtt valljuk: nincs két egyforma buli. A közönség hangulata, összetétele, a jelenlévők száma vagy annak ténye, hogy éppen fáradtabban, egy ledolgozott vagy végigtanult hét után milyen módon szeretnének az emberek szórakozni egy kicsit, alapvetően határozza meg egy-egy koncert, bál, lakodalom vagy egyéb, táncos rendezvény hangulatát. A tapasztalatunk az, hogy a közönség leginkább arra vevő, ha folyamatosan, kevés megszakítással játszunk. Érezzük, látjuk, de az emberektől tudjuk is: az a legjobb, ha kevés az üresjárat, ha pörgése, ritmusa van a mulatozásnak. Persze, a folyamatos zenélés fizikai megterheléssel is jár, ezért egy-két „kötelező” szünethez azért ragaszkodunk: néhány korty ital, pár falat étel, némi friss levegő és egy kis szusszanás után mindig készen állunk a folytatásra. Ha azt látjuk, hogy kicsit nehezebben mozdulnak az emberek, ha a táncos kedve még nem jött meg mindenkinek, változatos műfajú muzsikát játszunk, hogy lássuk, mire vevő aznapi közönségünk. Persze gyakran előfordul az is, hogy a jelenlévők az első pillanattól kitűnően érzik magukat, és szinte mindegy, hogy mit adunk elő, biztos, hogy végigtáncolják az estét, éjszakát…
Bárhová elmegyünk
Ami a fellépéseinket illeti, többnyire Mohácson és környékén lépünk fel, de Baranya kisebb-nagyobb településeire is gyakran hívnak minket. Reméljük, nem tűnünk szerénytelennek, de a hírünk Kiskőrösre, Békéscsabára és Visegrádra, sőt, külföldre, Horvátországba, Erdélybe is elvitt már minket. Örömmel megyünk bárhová, ha hívnak, és amennyiben a már lekötött fellépések vagy egyéb elfoglaltságaink engedik. Autóba pakoljuk hangszereinket és a szükséges felszerelést, hogy mielőbb találkozzunk és Önöket szórakoztathassuk. Mert ahogy a bemutatkozásunk elején írtuk: ezért zenélünk.
Nézd meg a videónkat!
Esküvői-, báli-, buli és partyzenekar
Képek
Videók
Referenciáink
- Mohács Város rendezvényei
- Hotel Palatinus – Pécs
- Bodri tanya – Szekszárd
- Szüreti és csirkepaprikás főző fesztivál – Bóly
- Slyven Étterem – Pécs
- Halászcsárda Mohács rendezvényei
- Két-szekér fogadó – Kozármisleny
- Mohácsi Takarébank Zrt. estjei
- Horvátországi Magyar körök Magyarbáljai
- Textil Kft – Mohács
- Osjecko Sörfesztivál – Bencze Cég
- Középiskolák rendezvényei
- Mohácsi Polgárok Olvasóköre – Búsójárási magyarbál
- Somberek és környéke Gazdakör
- Palotabozsok, Görcsönydoboka, Somberek rendezvényei
- Felsőszentiván, Csávoly rendezvényei
- Lánycsók, Babarc rendezvényei
- Magyarsarlós rendezvényei
- Kincskereső Közalapítvány – Bár
- Siklósi Táncsics Mihály Vadásztársaság
- Duna Szálló – Baja
- Delta Étterem – Pécs
- Mediterrán Étterem – Pécs
- Bagoly Csárda – Mecseknádasd
- Kiskőrös – Iskolák báljai
- Visegrád – Nagyvillám Vadászcsárda
- Falunapok az ország különböző pontjain
- Egyéb bálok, fesztiválok, lakodalmak…
- Pezsgőház étterem Pécs
Partnereink
- BOCK – Villány
- the Moos flower coutrue
- Brill BIZSU – Mohács
- GRÁF TRANSZ – Mohács
- Laborczy Judit – fényképész
- Domján Endre – fényképész
- Két szekér fogadó
- Bodri Pincészet
- Pitypang Dekoráció – May Hajnalka dekoratőr
- Szőke Emília – okleveles esküvőszervező
- Bencze Cég – Sátorbérlés és Tök Király Italdiszkontok
- udvariphoto.hu
- gyarmatifoto.hu
- webtime24.com
- weblapmarketing.com – Rózsahegyi Áron | weblapkészítés, webdesign
- Trábert Olivér Videography